Krissz.hu- Kézműves szoftverfejlesztés -

Need For Speed 4: High Stakes

A játékok egyedfejlődésénél sok esetben látható, hogy az újdonság erejével ható első rész sikerei után a készítők ugyanazt az ötletet kicsit tovább csiszolva, de az eredeti koncepciót megtartva, még jobbat alkotnak. Szerencsés forgatókönyv esetén pár verzió megjelenése után a játék eléri a tökéletest. Példa ilyen módon létrejött tökéletes játékra a Settlers 2, a Heroes of Might and Magic 3, a Need For Speed esetében pedig a High Stakes fedőnéven futó negyedik rész.

Ezen pont elérésekor kellene tudni azt mondani, hogy a sorozat kész. A gyémánt tökéletesre csiszolódott. De sajnos nem ez a helyzet. Mivel a léc már olyan magasan van, hogy nem lehet űberelni, ezért a követő verziókban megpróbálnak koncepcionális újításokat bevezetni. Amitől persze már nem az lesz a játék, ami, holott ugyanazon a néven fut. Így a szép hírnév csorbul. Lásd a fent említett játékok következő részeit.

Nem tudom nem megemlíteni azt a számomra rohadtul ellenszenves trendet, ami az NFS pusztulását is részben okozta: felerősödött a ma oly divatos legyünk rossz fiúk vonal. Igen, tudom, hogy már a harmadik részben is voltak rendőrautók és üldözések, de nem arra ment ki a dolog. A jelenség csúcspontjakét a - szintén remek kezdetekkel nyitó - GTA sorozat ötödik részét tudom említeni. Értetlenül állok a jelenség előtt, hogy manapság divat a rajkodás. De nem csak emiatt lett rosszabb az NFS, hanem az irányítás, a pályák, minden visszaesett innentől kezdve. Óriási csalódás volt számomra. Na de a siránkozás helyett örüljünk annak, hogy van egy tökéletes epizódja a sorozatnak, töltsük be azt!

Need For Speed 4: High Stakes Celtic RuinsMinden játékban átnyomkodom a videókat, mert nem érdekel a sztori, csak a játék. Ennek ellenére az NFS4 intróját sokszor megnéztem. A játék mindent tartalmaz amit a harmadik rész, csak minden szebb, jobb, több. Több autó, több pálya. De a rész legnagyobb újításai a karrier mód és az autók törése. A zseniális húzás pedig e kettő egybekombinálása.

Adott egy kezdetben szűkös költségvetés, amiből csak B kategóriás autót tudunk vásárolni. A felkínált versenyekre lehet benevezni, ahol a teljesítésünktől függően juthatunk némi aprópénzhez. Ebből fejleszthetjük az autót, kijavíthatjuk a rajta keletkezett károkat, benevezhetünk nagyobb versenyekre, vagy ha összegyűlt elég, megvehetjük az eggyel jobb kategóriás gépet. Mivel az autón keletkezett károk nem csak az esztétika, hanem a funkcionalitás terén is megmutatkoznak, a javítás pedig nem olcsó, a játék rákényszerít arra, hogy ne a szalagkorlátokon mandinerből pattogva közlekedjünk, hanem precízen vezessünk. Én billentyűzeten játszok, és az irányítást a rengeteg gombnyomás, a sok apró korrigálás jellemzi. Meg kell találni azt a egyensúlyt, hogy óvatosan vezess, kíméld az autót, de azért nyerd is meg a futamokat.

Need For Speed 4: High Stakes tömegA játék folyamatosan tálal elénk új contentet. Új autókat kapunk, új pályák nyílnak meg, sőt, egy szint felett a harmadik rész pályáit is tudjuk unlockolni, ugyanis azok mindegyikét is tartalmazza! Nagyon ötletesnek találom a pályák fordított irányú bejárását és/vagy a kanyarok invertálását. Így az eleve sok pálya még további három változatban elérhető. Ez igencsak megkavarja a kanyarokat izommemóriába beépítő versenyzőket. (Az inverz kanyarokkal az elején kicsit ellenérzésem volt, mert ugyebár hülyeség. Az, hogy fordítva, tehát a finistől a startig be lehet járni ugyanazt az útvonalat, az oké. De az invertált kanyarok valahogy a valóságtól eléggé elrugaszkodott dolog.) Sőt, ez a négy változat kombinálható még csapadékkal és/vagy éjszakai móddal. Így érték el a készítők, hogy 1 pályából 16 legyen.

A játék lényegi része minden módban ugyanaz, az adott pályán az ellenfelek előtt kell célba érni. Probléma addig van, amíg egy bolyban haladsz a többiekkel. Megy a lökdösődés, nagyon kell vigyázni, hogy a több ezer dollárért frissen kikalapált autót ne vágják tönkre már az első métereken. Ha el tudsz szakadni a mezőnytől, és a saját tempódban tudsz haladni, akkor már csak a hibátlan vezetésre kell koncentrálnod, és biztos a siker. Mindegyik pályán van pár kulcspont, onnan lehet felismerni, hogy feléjük közeledve elkezdesz imádkozni, hogy csak oda ne akadj be. A játék előrehaladtával viszont muszáj kockáztatni, és az íveket levágva egyenesen haladni sziklák és fák között.

Need For Speed 4: High Stakes pályaszakasz levágásaNagyon kevés az a játék amit kimaxolok, de ezt sikerült. A karrier mód minden tourjának mindegyik versenykiírását aranyéremre nyertem. Azok futamain is 95%-ban első helyen zártam, kivétel ez alól a játék legvége, ami már borzasztóan nehéz. A nagy kihívást az okozza, hogy ekkor már a leggyorsabb AAA kategóriás sportautó van alattunk - ami villámgyors ugyan, viszont cserébe kezelhetetlen - és a legtechnikásabb pályákon kell vele menni, ráadásul hóesésben és/vagy éjszaka. A játék annyira keveri a kártyákat, hogy van egy pálya, ahol ha pixelre pontosan tökéletesen vezetsz, akkor sem tudod megnyerni, csak ha levágsz egy kanyart. Kíváncsi vagyok rá, hogy az olvasók közül megvan-e ez valakinek. Amikor a Country Woods pályán kell úgy előnyhöz jutni, hogy van egy kis kerítéses szűk havas-fás rész, ahol egy nagyívű kanyart lehet levágni, lásd a képet. Mivel ezen pályák menetideje elég hosszú, és nagyon kell koncentrálni, pár futam után agyilag teljesen lefáradsz tőle. De ez ne szegje kedvét senkinek, ez csak a karrier mód legvége.

Need For Speed 4: High Stakes Route AdonfAjánlom, hogy kapcsold ki teljesen a HUD-ot, ne legyen semmi zavaró a képen. Csak eltereli a figyelmedet a vezetésről ha folyton azt nézed, hogy hány másodpercre van mögötted Gotcha, vagy ha a kárjelző egyre növekedő adatain stresszelsz. Meg a grafika is szép, és így még inkább tudsz gyönyörködni benne. Na jó, a fenyőfa az két téglalap egymásra keresztbe rakva, és van ahol a textúra fejjel lefelé van betéve, de na. :) Nincsenek túlhúzva az effektek, ott és annyi van, amennyi kell. A fények mai szemmel is nagyon jók, esőben a képernyő összefröcskölődik, vagy belyukasztja egy felverődő kavics, és az autók még az ötödik bukfenc után is szépen csillognak.

A zenék is passzolnak a játékhoz, belelovalja az embert a nagyobb tempóba. Viszont a hosszú etapok alatt az ismétlődés unalmas lehet, de ekkor csak F8, és probléma megoldva. A hangok terén egyedül az ellenfelek motorzúgást találom jóval hangosabbnak a kelleténél, és hiába állítom külön az engine volumet alacsonyra, az csak a saját autóra vonatkozik, az övék az effectsbe tartozik, ami viszont kell. Valamiért kísértést érzek rá, hogy ha visszhangzó helyen járok, akkor megnyomjam a dudát, vagy bekapcsoljam a szirénát.

Need For Speed 4: High Stakes Chevrolet CorvetteEmlékszem, óriási partikat nyomtunk osztott képernyőn, bár ekkor már eléggé szaggatott a game. Ismét bebizonyosodott, hogy hús-vér ember ellen teljesen más az élmény, mint az AI-t kiismerve, ahhoz adaptálódva róni a köröket. Van annak valami varázsa, hogy fizikailag egymás mellett ülve, mindkettőtök úgy tesz, mintha csak játék lenne, de valójában minden futam presztízskérdés. Mert ha a haver győz, akkor bejön az a rejtett "rohadjonmeg" érzés. :)

A játékban ezeken kívül még rengeteg tartalom van amit nem említettem. Kieséses mód, rendőrös üldözések, civil forgalom... Én olyan vagyok, hogy ha valami beválik, akkor maradok annál. Vagyis Chevrolet Corvette, és Porsche 911. Ez a két autó létezik számomra a játékban. Az NFS sorozatot tekintve pedig csak a High Stakes!

Ha tetszenek a munkáim, és szeretnél támogatni, nyomj rá a gombra, és hívj meg egy kávéra!

Buy me a coffee!

< Kezdőlap